Darksiders: Wrath of War
Valamikor néhány hónappal ezelőtt hallottam először erről a jónak igérkező játékról, s most, hogy van már egy vagon mozgóképes, ingame anyag hozzá, gondoltam épp itt lenne az ideje, hogy behatóbbban foglalkozzak vele.

Valamikor néhány hónappal ezelőtt hallottam először erről a jónak igérkező játékról, s most, hogy van már egy vagon mozgóképes, ingame anyag hozzá, gondoltam épp itt lenne az ideje, hogy behatóbbban foglalkozzak vele.

Hell yeah! – ahogy a művelt angol mondaná. Igen, drága olvasóim, sikeresen beüzemeltem a Modern Warfare 2-t, de a problémámat olyan módot oldottam meg, ami mindenképpen megérdemli, hogy ne a bevezetőben fedjem fel! Kattintsatok a… áh, tudjátok úgyis!

A grafkártyám ventillátorának meghibásodása és a Dragon Age kötött le idáig, mondjuk a DA még mindig, most azonban feltétlenül meg kell kérdeznem: Másnak is szaraxik a Modern Warfare 2 telepítője? Mert nálam már fél órája nem tudja elérni a Steam szervereket (pedig van Steam accountom, be is vagyok jelentkezve, és a Steam-en is frissülnek a megvásárolható produktumok, szóval egyértelműen van a gépemnek vele összeköttetése).
A lényeg a következő: gamer vagyok, de mostantól kezdve egyetlen játékot sem vagyok hajlandó megvenni, aminek csak egy csöppnyi köze van a Steam-hez! Azért felháborító, hogy egy PC-s játék telepítése során fél óra alatt még azt sem tudom elérni, hogy a legálisan megvásárolt játékhoz adott kódot érvényesítsem! Ha ez nem botrányos, akkor nem tudom mi az! Mostantól részemről Steam embargó van! Bármi,. aminek köze van hozzá, azt nem fogom megvenni. Letöltöm illegálisan, felteszem minden gond nélkül, játszok vele minden gond nélkül, mert úgy tűnik, hogy ez a remek rendszer csak a kalózoknak kedvez, nem pedig a tisztességes vásárlóknak! Hát köszönöm szépen Steam!
Nos, kiderül rólam most még egy kis titok: imádom Jeff Dunham minden műsorát! Ő egy elképeztően tehetséges hasbeszélő, olyan eszméletlen humorral, hogy sírva tudok rajta röhögni. Mostanában pedig elindult a saját show-ja, azaz hetente húsz perc Jeff Dunham a népnek! Jeff egyik bábúja, a morcos vénember Walter, kipróbálta a Modern Warfare-t! Nézzünk bele, hogy mi sült ki ebből a furcsa találkozásból!
És végre az a pillanat is eljött, hogy nem csak ígérgetek, hanem tényleg beszámolok az eseményről! Tudom, hogy már minden más, értékelhető forrás leírta tapasztalatait, de ez semmiben sem befolyásol engem! Egyébként az, hogy ezt most megírhatom, annak köszönhető, hogy végigvittem a Brütal Legend-et! (Beszámoló róla, majd később)
Kis oldalamon már hallhattatok mind a Fairytale Fights-ról, mind pedig az Assassin's Creed 2-ről. Igen, utóbbi tényleg kicsit kezd túlsúlyba kerülni, ezt nézzétek el nekem. Előbbi launch trailerje érkezett meg, abból az alaklomból, hogy a játék Xbox 360-ra és PS 3-ra megjelent, utóbbi előzetes pedig nem is igazi előzetes. A valódi és a játékban megjelenő Firenze kerül összehasonlításra.
Láthattuk már az EA konzolos co-op üdvöskéjének hőseit az irodában lógni, a nem dolgozó munkatársakat újra munkára bírni mesterlövészpuskával, szóval már meg sem lepődök, hogy Halloween alkalmából is beköszönnek! Lássuk mit kap Salem és Rios! (Elárulom, nem csokoládét)

És nem mellesleg a Warhammer 40k: Space Marine című játék PC-s verziójáért! Tudom, hogy itt nem számoltam be a Modern Warfare 2-vel kapcsolatos botrányokat kavart hírekről, de úgy tűnik, hogy az Infinity Ward és az Activision által képviselt, nem igazán hallgatunk a rajongókra, akik szót emelnek, politika a legtöbb játékfejlesztőt elérte. Szerencsére a Relic talán épp ezt a közhangulatot akarja meglovagolni! Miről is van szó? A továbbiakban kiderül!

Khmm... igen, ez számomra is legalább annyira elképzelhetetlen cím, mint bárki másnak! Azonban a Sony úgy döntött, hogy a District 9 blu-ray-es kiadása mellé a vásárlók megkapják a God of War 3 demoját! A film és a játék között logikai összefüggést keresni értelmetlen, mert nincs. Ettől függetlenül ez jó hír mindazoknak, akiknek van otthon PS 3!
A gametrailers készített egy amolyan mindjárt itt a játék, nézzük meg összességében milyen is lesz videót, ami tartalmaz nem is kevés új ingame jelenetet, a kommentár is remek (annak aki ért angolul, ugye), és az előzetes végén még egy kis poén is helyet kapott!

Találkoztunk már olyan játékokkal, amelyek esetében a konkrét, végigjátszható eseménysorhoz vezető történéseket animál képregényben, képregényben, vagy éppen könyvben adták ki. Én azonban még nem találkoztam olyannal, hogy egy játékhoz élőszereplős rövidfilmeket forgatnának! Most már erre is sor került!

Tudom, ez a cím úgy hangzik, mintha sok előzetes következne, de csak kettő lesz :) Betegséggel küzdök ezen a héten, és noha kezdek kilábalni belőle, mégsincs túl sok erőm hírezésre. De azért ezt az új Army of Two: The 40th day trailert érdemes megnézni, ahogy az utána következő újdonságot is! Anime rajongóknak kötelező lesz!
Amikor anno bejelentették a Splinter Cell: Conviction-t, én már biza akkor is nagyon vártam! Most pedig, hogy már túl vagyunk az első trailereken, és úgy tűnik, hogy jövő év februárjában már játszhatunk is vele, egyre jobban várom! A most következő videóban egy fejlesztő vezet végig minket nagy léptékekben egy küldetésen, bemutatván, hogy ez a Sam Fisher, már nem az a Sam Fisher, aki eddig volt!

Még akkor sem, ha a CryEngine koránt sem lett olyan sikeres, mint várták. Ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy milyen árat kell fizetni azért a szépségért, amit a CryTek motorja nyújthat. De adjunk nekik egy esélyt, reméljük, hogy a CryEngine 3 nem csak szép, hanem használható, jól optimalizált, és nem csak egy szűk, csillagrombolóval rendelkező, gamer közönség igényeit akarja kielégíteni! Lássuk mivel akarják a játékfejlesztőket rávenni, hogy az ő motorjukat válasszák!
Ez lehetett az alapelve az Interstellar Marines-t fejlesztő Zero Point Software-nek, ugyanis ahelyett, hogy egy csomó videót kiadnának, netán egy demót, inkább megengedik nekünk, hogy egy picit beleshessünk a játékba.

Ahogy közeledik a játék novemberi megjelenése, úgy sűrűsödnek a különböző hosszabb-rövidebb előzetesek, kedvcsinálók is. A mostani nem tartalmaz ugyan ingame jeleneteket, de garantáltan le fog esni tőle az álla mindenkinek, aki várja már ezt a játékot!

Láthattunk már néhány olyan kevcsinálót az Army ot Two: The 40th day-hez, amiben a játék két főszereplője, Rios és Salem, épp elvan az EA egyik főhadiszállásán. A következő kis videóban megmutatják nekünk, hogy milyen fontos szerepet vállalnak ők maguk is, a játék elkészítésében!

A Dante's Inferno lehet, hogy nem lesz egy jó játék, lehet, hogy nem fogom szeretni, de az biztos, hogy a reklámmondata: a Go to Hell! abszolútt megragadott. De nem ez a bejegyzésem tárgya, hanem sokkal inkább azok az előzetesek, melyek bemutatják nekünk a Pokol bugyrait. A lista még nem teljes, hiszen a játék sem holnap fog megjelenni, de azért érdemes meglesni őket!

Ó a vadnyugat! Jesse James, Winnetou, Lucky Luke... nem annyira csodás korszak, de mindenféleképpen hangulatos. Sajnos kevés olyan játék érkezik, amelyik ezt a miliőt használja színtérnek, bár azért mostanában javult a helyzet (Gun, Call of Juarez). Viszont kifejezetten vadnyugati témájú multiplayer játékról én még nem hallottam. A Lead & Gold: Gangs of the Wild pótolja ezt a hiányosságot.

A Gametrailers emberei is azok közé tartoznak, akiket igencsak irigylek a munkájuk miatt. Most legutóbb épp az Infinity Ward-hoz nézhettek be, megtekinteni az év legjobban várt játékát. (Igen, tudom, kicsit sok a Modern Warfare-es hír, de ez van!)

Kamionrajongók figyelem! Unod már a sima autóversenyeket, és hogy kedvenc járműtípusod el van hanyagolva? Akkor a Truck Racing by Reanult Trucks neked készül!

És nem csak a készülő Assassin's Creed 2-ben, hanem a reklámhadjárat terén is! Épp csak tegnap közöltünk egy trailert, erre máris itt egy újabb, ezúttal hősünk fegyverzetére koncentrálva.

Az Inifnity Ward vezető kreatívkodója (chief creative officer - fordítsátok le jobban), Vince Zampella néhány érdekes információról rántotta le a leptep, az Activision egyik legnagyobb sikerét elért játékával kapcsolatban.
Nos, a következő bemutatandó játékot nem fogják a "PC-s játékok erőszakosak" konferencián ellenpéldának felhozni. Mert ez az. Tulajdonképpen a Fairytale Fights nem több egy felturbózott Grimm-világképpel: hiszen azok sem éppen leányálmok ha belegondolunk.

Nem annyira új, de kicsit részletesebb videó futott be az Assassin's Creed 2-ből. Egy teljesen átlagos küldetés menetébe pillanthatunk bele, közben pedig a játék egyik fejlesztője narrálja az eseményeket.

Valóban, a cím nem csal!
Némi hátráltatás után most végre beszereztem, nekiültem és végigvittem a Risen kipróbálható verzióját. Lássuk mik az én tapasztalataim!
Az Electronic Arts bejegyeztetett egy bizonyos The Ripper című játékot, ami néhány korábbi szállingózó pletykával kiegészítve szinte biztos, hogy a Visceral Studios harmadik játéka lesz. Ők készítették a Dead Space-t, most pedig a Dead Space 2-n és a Dante's Inferno-n dolgoznak. Mit ne mondjak, az ő Hasfelmetsző prezentálásukra igazán kíváncsi vagyok! Főleg azután, ahogy az eredeti Isteni Színjátékot átírták! Bővebb információkra talán majd jövő ilyenkor számíthatunk.
Nos, erre lehet következtetni abból, hogy Activision-Blizzard bejegyeztette a Call of Duty nevet, így most már ilyen címmel csakis ők készíthetnek filmet, animációs filmet, kekszet, tortát, zoknit, pólót... khm, marajunk a filmnél! Ez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkező öt évben kapunk egy CoD mozit, de reménykedni lehet. A Modern Warfare után lenne esély arra, hogy újra egy jó akciófilmet lássunk a moziban! És persze imádkozzunk, hogy ne Uwe Boll legyen a rendező!
Gabe Newell és csapata ugyanis épp mostanság jelentette be, hogy 25 millió dollárt fognak arra költeni, hogy következő játékukat népszerűsítsék. A Valve az erlőrendelésekből egyékbént arra következtet, hogy a Left4Dead 2 háromszor annyi példányban fog elkelni, mint elődje. Ők már csak tudják! Mi pedig csak egy kérdést tehetünk fel: azt a 25 milliót nem lehetne mondjuk a Half-Life 2 Episode 3-ra költeni? Mert ugye az epizodikus tartalom azt jelentené, hogy az epizódok sűrűbben jönnek ki. Mondjuk évente. Nem?